esküvői fotók azoknak, akik a saját történetüket ünneplik
és akik sablonos, erőltetett pózolás helyett hozzájuk illő, érzékeny és időtálló fotókra vágynak.
olyan képekre, amiket visszanézve évekkel később is azt érzitek majd: „ezek a fotók annyira mi vagyunk.”
ha ti is hasonló értékek mentén képzelitek el az esküvőtök fotózását, akkor jó helyen jártok
én pedig alig várom, hogy egy kávé mellett elmeséljétek majd, mi a ti egészen egyedi történetetek.
Asszonyi Eszter vagyok, fotográfus és 10+ éve segítek embereket abban, hogy elhigyjék és megtapasztalják: az igazán klassz esküvői képekhez nem tökéletes testi adottságok, többmilliós büdzsé vagy trendek követése vezet, hanem egy elfogadó, stresszmentes légkör, ahol oldottan és biztonságban érzitek magatokat.
ebben a szemléletben vagyok jelen veletek a közös felkészüléstől kezdve az esküvőtök pillanatain át, mert hiszem: nem csak a végeredmény számít, hanem az is, milyen élményként marad meg a fotózás.
de minderről talán azok tudnak igazán mesélni, akik már megélték velem az esküvőjük napját és rám bízták annak megörökítését
-
Talán a sajtófotós múltnak is köszönhető, de utólag a képeket visszanézve olyan, mintha mindenhol egyszerre ott lett volna, újraélhettük az ünneplés legjobb pillanatait. Ami különösen lenyűgözött bennünket, hogy milyen gyorsan ráérzett az esztétikánkra – mintha már régóta ismerne minket. Látszik, hogy szívvel-lélekkel dolgozik, és ez nagyon átjön a képeken is.
— Csilla & Dani

-
Eszter kedvessége és figyelmessége rendkívüli, amit az esküvőnk napján és a külön napi fotózás során is megtapasztalhattunk. Mind a digitális, mind az analóg fotók csodásak lettek, jócskán felülmúlva a várakozásainkat. Pozitív energiája, közvetlensége, biztatása nagyon sokat jelentett számunkra.
— Dóri & Dávid

-
Eszter augusztusban fotózta az esküvőnket és csodás képeket kaptunk tőle. Nyitottsága, kedvessége és profizmusa rengeteget segített nekünk abban, hogy felszabadultak legyünk a kamera előtt. Illetve sikerült kiválasztanunk a hónap egyetlen esős hétvégéjét, mégsem kellett aggódnunk az eseményt megörökítő képek miatt, hiszen már a helyszínen is tapasztaltuk, hogy bízhatunk Eszter rugalmasságában és szakértelmében.
— Aida & Isti

ez itt a főoldal vége.
és ez lehet a közös történetünk kezdete.
ha úgy érzitek, hogy hasonló értékek mentén gondolkodunk az esküvőkről és az esküvői fotózásról, akkor alig várom, hogy megismerjem a történeteteket.
meséljetek magatokról!