analóg esküvői fotózás Budapesten – kreatív fotózás a Kopaszi-gáton

Az esküvői kreatív fotózásról sokaknak még mindig a pózolás, a feszengés és a hozzátok abszolút nem illő, erőltetett beállítások jutnak eszükbe. Pedig az esküvő napján a legtöbb pár valójában nem “modellkedni” szeretne, hanem egyszerűen jól érezni magát, miközben klassz képek is készülnek. Olyan esküvői fotók, amiket jó lesz majd évek múltán is visszanézni.

A hozzátok illő helyszín megtalálása a közös felkészülésünk egyik legizgalmasabb része. Mert nem, nem mindenki romantikus alkat, aki esküvői fotózásra érkezik és teljesen okés nem arra vágyni, hogy a naplementében sétálgassatok.

Esküvői kreatív fotózás a Kopaszi-gátnál

Niki és Márk esküvői bulija a Kopaszi-gátnál volt, így a szertartást követően itt tartottuk az esküvői kreatív fotózást. Az esküvő előtti konzultáció során átbeszéltük az elképzeléseiket és alig vártam, hogy mindezt a hozzájuk illő, kissé rendhagyó koncepciót megvalósítsuk.

És tudom, hogy ismétlem magam, de nem lehet elégszer mondani azt, hogy a legjobb esküvői fotók akkor készülnek, amikor azt érzitek, hogy önmagatok lehettek. Amikor megérzitek annak a felszabadító erejét, hogy önmagatoknak lenni elegendő - az esküvőtök fotózása során is. Mert az igazi magabiztosság ebből sugárzik - és ez a kisugárzás köszön majd vissza a képeken is.


Miért fotózok analóg géppel is az esküvőkön?


Az őszinte válaszom az, hogy nem jobb vagy rosszabb az analóg esküvői fotózás, mint a basic, digitális technika, hanem más. Az analóg esküvői fotózásra lehet úgy gondolni, mintha valamiféle nosztalgikus alternatívája lenne a digitális technikának - és mintha választani kellene a kettő között.

Én ezt egyáltalán nem így látom.

A digitális fényképezőgép gyors, megbízható és elképesztően sok kísérletezési lehetőség rejlik benne. Esküvői fotósként a munkám jelentős részét ma is digitális géppel készítem. Az analóg fotózás számomra nem jobb vagy rosszabb ennél. Egyszerűen más.

A szuperereje talán éppen abban rejlik, hogy lassabb. Amikor egy filmtekercsen 36 kocka áll rendelkezésre, ösztönösen másképp figyelsz, gondolkodsz, másképp vagy jelen. Nem azért nyomom le az exponálógombot, mert megtehetem, hanem mert úgy érzem, hogy tényleg érdemes.

És ez a lassúság nem korlátként jelenik meg, hanem egyfajta meghívásként. Arra, hogy egy kicsit jobban jelen legyünk - én is, és ti is: mert az analóg esküvői fotózás nem csak fotográfusként más élmény, hanem fotóalanyként is. Elmélyültebb, lassabb, átgondoltabb - és mégis lazább. Nem állandó készenlét, hogy egyet pislantasz és 12 képkocka készül ezalatt.

Kinek tudnám jó szívvel ajánlani az analóg esküvői fotózást?

Az analóg fotózás szerintem nem azoknak való, akik tökéletesen kontrollálni szeretnének minden részletet. Nem azoknak, akik előre szeretnék tudni, hogy pontosan hogyan fog kinézni a 427. kép az esküvői galériában.

Sokkal inkább azoknak, akik szeretik az apró tökéletlenségeket. Akik számára fontosabb egy kép hangulata, mint a technikai hibátlansága. Akik nem egy Pinterest-táblát szeretnének reprodukálni, hanem komplex módon megőrizni valamit abból, milyen érzés volt ott lenni az adott pillanatban. És persze azoknak tudnám ajánlani leginkább, hogy analóg esküvői fotókat is készítsünk, akikhez igazán közel áll ez a világ. Akik szeretik a “filmes” hangulatot, akik elsősorban nem trendnek, hanem értéknek tekintik ezt a médiumot.

Ha úgy érzitek, hogy hozzátok is közelebb áll az őszinteség, mint a tökéletesség, akkor valószínűleg hasonlóan gondolkodunk az esküvői fotózásról. Örömmel megismerném a ti történeteteket.

Previous
Previous

természetközeli sátras esküvő Budapest közelében – Malomkert Fogadó, Szob

Next
Next

esős szabadtéri esküvő az Őrségben